Émé design
2018. június 12. írta: dianaviktoria

Émé design

img-5877_1.JPG

Az ÉMÉ egyik designerével, Zsófival beszélgettem az indulásról, marketingről, a magyar tervezők lehetőségeiről, a tervezői közösségről.

Hogyan indult el a pályafutásod, hogyan kezdtétek el építeni a márkát?

Már gyerekkorom óta tudtam, hogy ezt szeretném csinálni, 6 éves koromban megfogalmazódott bennem, így céltudatosan választottam már középiskolát is. A Modell Divatiskola Iparművészeti Ruha-és Textilipari Szakközépiskolába jártam, és Szandi is oda járt. Már ott látásból ismertük egymást, egyszerre is végeztünk, és egymástól függetlenül mentünk a KREA-ba. Sikeres felvételit követően, szeptemberben újra találkoztunk és onnantól kezdve elválaszthatatlanok voltunk. :) Úgy érzem, ennek így kellett lennie. Harmadévben volt egy közös osztályfeladat, ahol összekerültünk és nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, inspiráltuk egymást. Meg is fogalmazódott bennünk, hogy szeretnénk közösen diplomamunkát csinálni, és márkaként elindulni. Innentől kezdve elkezdtük felépíteni a márka alapgondolatait/filozófiáját és a nőtípust, akinek tervezni szeretnénk. A legapróbb részletekig átgondolásra került minden tulajdonság, napi rutin, hobbi stb.. 

 

Ez az iskolai feladaton belül történt?

Igen, az  utolsó évben. Az első pillanattól kezdve le kellett fektetnünk az alapokat, hogy a végén tényleg egységes kép alakuljon ki, ami egy működőképes márkaalap kibontakozásához vezessen minket. Mi így indultunk el az utunkon, mások is diplomáztak közösen abban az évben, de csak mi maradtunk együtt a mai napig is.

Mikor megcsináltuk a diplomakollekciót, megálmodtunk egy történetet, ami főként a nőtípusunkkal köthető össze. Eredetileg Aimée-ként diplomáztunk le, ami egy francia női név, azt jelenti: szeretett. A nőtípusunkhoz jól illeszkedik, hiszen ő egy magabiztos, két lábon álló magával ragadó személyiség tele bájjal, szívvel és lélekkel. Határozott, karakter, mégis  meg van benne a romantika és lágyság. Imádja a természet finomságát,  a nagyvárosi, geometrikus vonalvezetést, a fényes felületeket és a csillogást. De a natúr vonal is megjelenik benne, mint a púder és a lágy színek összhangja, ami a nőiességet, és a finomságot hivatott megjeleníteni.

A diplomakollekciónk történetének főszereplője egy Aimée nevű francia nő volt, aki Párizsból New York-ba utazott, és ezt az utazást kísértük végig a darabjainkkal.

 img-5869_1.JPG

Marketinget mennyire tanultatok? Mennyire szerettétek volna csinálni?

A marketing egy külön szakma. Volt marketing és divatmarketing óránk de ott csak az alapokat tanultuk meg, ami természetesen még nem elegendő, hogy szakember váljon az emberből. Elengedhetetlen egy jó marketinges háttér akár egy fiatal tervező akár egy induló márka esetében. Fontos, hogy akit magunk mellé választunk vele könnyű legyen a kommunikáció, szívügyének érezze ő is a márkát, és meglegyen a kölcsönös inspiráció áramlás a felek között. A mi esetünkben sok idő kellett, mire megtaláltuk a megfelelő embert, de sikerült, és azóta is töretlen a munkakapcsolat közöttünk. A kezdeti időszakban magunkra voltunk utalva, tapasztalat hiányában nem volt könnyű, de egész jól vettük az akadályokat. Itt sajnos nincs sok választása a tervezőknek, hogy mennyire szereti a témát vagy sem, csinálni kell, mert a mai világban a folyamatos social media jelenlét alap elvárás. Természetesen azóta rengeteg új dolgot tanultunk mi is ezen a területen ami mind hozzásegít a további fejlődésünkhöz.

img-5873_1.JPG

Szerinted Magyarországon milyen lehetőségek vannak egy márka ismertté tételéhez?

Minden márkának más a története. Van, aki mögött egy nagyobb anyagi tőke van, ebben az esetben a márka növekedése gyorsabb lehet. Hiszen nagyobb kollekciót tud piacra dobni, több pénzt tud marketingre, megjelenésekre vagy akár egy bolt nyitására fordítani. Ebben az esetben a nagyközönséget hamarabb és hatékonyabban lehet megszólítani/ismertté tenni.

Van a másik oldal, amihez mi is tartozunk, akik organikusan fejlődnek. Ehhez még több türelem és kitartás kell. Mi szintenként fejlődtünk, majd amit már biztosan elértünk, csak azt követően léptünk tovább. Ennek is van előnye, mert idővel rengeteg tapasztalatot szereztünk ami egy nagyobb növekedéshez elengedhetetlen. Ilyen fejlődésnél lassabb lehet az ismerté válási időszak, de vannak lehetőségek amiket érdemes megragadni, pl: együttműködések hazai blogerekkel, magazinokkal, énekesekkel, stb.. Ezeket átgondolva jó eredmények is születhetnek és segíthetik a célközönség megszólítását.

Mindenki máshonnan indul. Van, akit a család támogat, van, aki visszaforgat mindent. Attól függ a fejlődés, hogy mi a háttértörténet. Ezért nem lehet teljesen általánosítani.

 img-5876_1.JPG

Gondoltatok arra, hogy külföld felé is nyittok?

Természetesen megfogalmazódott bennünk is a gondolat már a kezdetekben, és a jövőben is szeretnénk nyitva hagyni ezt a lehetőséget magunknak, de egyenlőre még hazai vonalon mozgunk.

Az elmúlt években sok ajánlatot kaptunk külföldi megjelenésekkel kapcsolatban. Ezeknek sok esetben nagy anyagi vonzata van, ami hátráltató tényező tud lenni főleg egy induló márka esetében, ezért érdemes alaposan átgondolni, hogy mi az amit elvállal az ember, mert meg van rá az esély, hogy a befektetett pénz/energia/idő az nem fog megtérülni, bármennyire is jónak tűnik elsőre az ajánlat. Érdemes utánajárni és minden információt begyűjteni a szóban forgó helyről vagy eseményről.

 

Az itthoni tervezőknek milyen a kapcsolata egymással?

Elég zárt közösségről van szó, sokan ismerjük egymást, de ez teljesen változó, kinek milyen a kapcsolata egymással. Vannak közelebbi és távolabbi ismertségek, amit befolyásol az, hogy merre sodor az élet bennünket. De a jó kapcsolatok általában hosszútávra szólnak.

 

Mik a jövőbeli céljaitok?

Mindenképpen saját boltot szeretnénk a jövőben, és az ehhez szükséges fejlődési pontokat szeretnénk meglépni, amin folyamatosan dolgozunk. Szeretnénk külföld felé is nyitni, de elsősorban még csak a környező országokban gondolkozunk. Bízunk benne, hogy a nem túl távoli jövőben meg tudjuk valósítani vágyainkat.

A bejegyzés trackback címe:

https://dizi.blog.hu/api/trackback/id/tr3514042728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása