Interjú a Malinovka designerével
2018. május 08. írta: Kiszel Sári

Interjú a Malinovka designerével

Szolnoki-Szendrődi Judittal, a Malinovka designerével beszélgettünk. Mesélt nekünk az életútjáról, az alkotói folyamatairól és a kreatív munkáját segítő és akadályozó tényezőkről. 

malinovka_foto.jpg

Mesélj, hogyan indult a pályafutásod, karriered. A MOME elvégzése után hogyan kezdted a márkád felépítését?

Formatervező és designmenedzser szakon végeztem a MOME-n. A szívem mélyén pedig a grafika felé húztam. Az egyetemi évek alatt egy kissé "meghasonlott" állapotban voltam, sokszor a grafika szak feladatait is csináltam párhuzamosan a formatervezőssel, önszorgalomból, mert nagyon érdekelt. Az egyetem vége felé már körvonalazódott, hogy a formatervezés mellett a grafikai vonalat is sajátomnak érzem. Az egyetem alatt egy stúdiónál,   látványterveken és prezentációk grafikai elkészítésén dolgoztam. A klasszikus szamárlétra nálam is megvolt, az egyetem után elmentem reklámügynökséghez, majd grafikai stúdiókhoz dolgozni.

Sikerült ezekben is megvalósítani az elképzeléseidet? 

Minimálisan. :) Ez inkább a száraz reklámügynökséges futószalag, ahol az egyik oldalon vannak a profitorientált ügyfelek és a másik oldalon az optimista kreatív. Ez egy erősen kompromisszumos felállás az utóbbinak. Arra viszont jó volt, hogy az alapok letisztultak, a grafikai programok és például a nyomdai előkészítés rutinná vált számomra.

Ezután kisebb grafikai stúdiókba mentem (már félig szabadúszó felállásban), ahol már izgalmasabb, szabadabb és magasabb  vizuális színvonalú megrendeléseken tudtam dolgozni. Ebben az időben alakult ki az igényem arra, hogy valami olyat csináljak, ami önálló és nem függök megrendelői igényektől és munkáltatói korlátozásoktól.

Elindult egy új korszak, amikor várandós lettem. Volt egy kis időm kidolgozni, amin addig csak "szabadidőmben" foglalkozhattam. Így született meg a Malinovka. Kölcsönkaptam egy kézi kitűző présgépet. Kitűzőket csináltam a grafikáimhoz, ezekhez pedig összeraktam csomagolást és arculatot, hogy be tudjam vinni egy-két boltba. Ezután viszont végre megcsináltam az első notesz kollekciót. Ezeknek a tárgyaknak a születésénél éreztem meg, hogy ez az út az enyém. A papírok, könyvek, kötészet és a személyes kreatív használati tárgyak tervezése az én világom. Ebben találkozik a formatervezés is és a grafika is. 

A tervezésen kívül milyen kivitelezési folyamatokban veszel részt?

Könyvkötő műhelyekkel, nyomdákkal és szitaműhellyel működöm együtt. A megvalósulási folyamat éppúgy része a tervezésnek. Ennek minden porcikáját ismernem kell, hiszen ezek határozzák meg a lehetőségeimet, ezek szabnak határt az ötleteimnek.

Van-e valamilyen elv, amit a munkád során igyekszel megvalósítani?

Mindenképpen környezettudatos vonalat szeretnék képviselni, erre törekszem, de ezt nem lehet minden esetben kompromisszumok nélkül megvalósítani. A kivitelezésben a hagyományos, kézi eljárások, a manuális kötészeti módszerek és az újrahasznosított és kreatív alapanyagok teljesítik ki a tárgyak karakterét. Szeretem a letisztult formai megoldásokat, amik az egyszerű, jellemzően fekete-fehér mintáimmal jó barátok. Ezt a vonalat érzem sajátomnak.

Mi a legfontosabb, amit igyekszel szem előtt tartani a munkád során?

Designer vagyok, tárgyakat tervezek, ezért nem mondok nemet egyedi kis példányszámú megrendelésekre (sőt nagyon izgalmas projektek születtek már így), de általában a tárgyaim egy autonóm alkotói folyamat és kísérletezés eredményei. Ezek lelki folyamatok megélését és elmélyülést igényelnek. A sketchbookok, füzetek és a Befejezetlen könyv is mind az ilyen folyamatokat támogatják, az önkifejezés eszközei, az írás, rajzolás, jegyzetelés, vázlatkészítés mind ilyen kreatív folyamatok. A tárgyaim alkotó folyamat során születnek és egy másik alkotó kezei között kelnek életre és teljesednek ki. 

Mi az ami a munkád során inspirál?

Leginkább a természet megfigyelése és a személyes élmények megélése. Az erdő, a növények, a természet jelenségei és ezek változásai. Szeretek a szabad ég alatt lenni. :) Az Insta oldalamon mindig mutatom, hogy aktuálisan épp mi inspirál.

malinovka_foto2.jpg

Mi a célod a design piacon?  

Célom, hogy minél több üzletben lehessen kapni a termékeimet, de ennek van egy ésszerű határa. Magyarországon, Budapesten közel 20,  külföldön 5 üzletben vannak jelenleg Malinovka termékek. Az árukészlet mennyisége, a logisztikai, adminisztrációs és kapcsolattartási feladatok mind határt szabnak a terjeszkedésnek. Persze célom, hogy több boltba eljuthassanak a tárgyaim, de sokkal több feladatot egyelőre nem tudnék vállalni. 

Tehát egyedül vagy ezekre a feladatokra, vagy vannak akik segítik a munkádat?

Vannak segítségeim, a férjem közgazdász végzettségű, ő nagyon sokat segít nekem. Van egy fotós, akivel rendszeresen együtt dolgozom. És lényegében a könyvkötő műhelyek is segítőim, ők alvállalkozóim, de lényegében a munkafolyamatok egyes részeiben segítséget nyújtanak. 

Milyen folyamaton megy át egy új tárgy, vagy egy új kollekció? 

Nálam ez többféleképpen is működhet. Van hogy egy kötészeti megoldásból indulok ki, van, hogy egy grafika megszületése indít el és olyan is van, hogy egy papír ejt rabul és az adja egy új kollekció alapját. Kézi vázlatok, próbanyomatok, prototípusok készítése és kísérletezés kíséri egy új projekt megszületését, mire a végső megoldások kialakulnak. A munkának vannak önálló alkotói fázisai, de vannak olyan szakaszai is, ahol papír beszerzővel, nyomdásszal, szitázóval ill. könyvkötővel konzultálunk a részletekről, megoldásokról.

Említetted, hogy lényegében egyedül dolgozol, de a fotózásában van segítséged. Hogyan alakult ki ez a munkakapcsolat?

Szeretek fotózni és kezdetben ezt nagyon élveztem, az új tárgyak, kollekciók megjelenését általában pont egy nagyon eseménydús időszak követi, amikor kevesebb az időm a fényképezésre, hiszen ez nem csak a képek elkészítéséből áll, hanem a vizuális koncepció kitalálásából, az előkészítésből (styling) és a képek elkészítéséből, majd a feldolgozásból, színkezelésből, stb. Már épp megfogalmazódott bennem, hogy ezt egy profival kellene csináltatnom (próbálkoztam is párral), amikor az égiek küldtek nekem egy csodálatos Borit. Ez úgy történt, hogy feltűnt nekem egy fotós lány az Instán, aki a tárgyaimról szuper fotókat rakott ki az oldalán és már az elsőnél azt éreztem, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk, hasonlóak az elképzeléseink és totálisan le voltam nyűgözve. Mára már kialakult közöttünk egy "munkakapcsolat", minden alkalommal el vagyok ragadtatva, annyira fantasztikus a látása. A vizuális koncepciók kitalálásában is nagyon erős, de úgy is tökéletesen jól működünk együtt, ha elmondom az elképzelésemet és annak mentén valósítja meg a fotózást. Úgy érzem, óriási szerencsém van, hogy rátaláltam. :)

Ezek szerint van kapcsolattartás a designerek között?

Persze. Jó pár tervezőt az egyetemről ismerek, de sok új branddel és tervezővel az elmúlt években találkoztam és megkedveltük egymást, szeretjük és tiszteljük egymás munkáját. Vannak olyan design események, ahol találkozunk, de szerveződnek kollaborációk, közös projektek és összefogások is. A határidőnaplót sok kreatív szakember rendelte meg magának és jó pár fantasztikus emberrel, tervezővel így kerültem kapcsolatba. Szeretjük megbeszélni a tapasztalatainkat, nehézségeinket, tudjuk egymást segíteni is. És van egy 'budapestcreatives' néven futó szuper kezdeményezés is.

malinovkafoto.jpg

Hol dolgozol, van önálló stúdiód?

Az otthonunkban dolgozom, kialakítottunk egy munka és alkotóteret, egy fényes nagy asztallal és polcokkal. A raktározás egy része is itt történik, de törekszem rá, hogy ne álljon az áru, a boltokban van a készletek nagy része. A könyvkötő műhelyekben tárolódik a helyigényes papír alapanyagok nagy része. Szeretek ilyen kötetlenül dolgozni.

Tehát szeretsz egyedül és otthonról dolgoznl. Felmerült már benned a bővülés lehetősége?

A munka mennyisége már kezdi elérni a határaimat, így elgondolkodtam már azon, hogy bizonyos feladatokat át kellene adnom. Jó páran jelentkeztek már szakmai gyakorlat teljesítésére a Malinovkához, de ezidáig ezeket visszautasítottam. Hogy a munkatér az otthonunkban van, megnehezíti ezt, de gondolkodom azon, hogy milyen megoldásokkal tudnék segítséget igénybe venni. Az adminisztrációs, webshopos, sales-es feladatokból szívesebben vállalnék kevesebbet és a termékek csomagolásakor ha lenne még plusz két kezem, nagyon boldog lennék! :)

 malinovka_foto3.jpg

Kép forrásai Pinterest, Instagram

A bejegyzés trackback címe:

https://dizi.blog.hu/api/trackback/id/tr1213899330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása