Sziládi Noémivel és Tóth Eszterrel, a Müskinn márka  tervezőivel találkoztam A Gólyában. Beszélgettünk a budapesti közösségről, a gyártásról, marketingről és általában arról, hogy milyen szinte a semmiből sikeres márkát alapítani. Első rész.

MR: Három éve végeztetek a MOME-n, hogyan lehetett akkor márkát alapítani, hogyan indultatok?

SzN: Igazából nem gondolkoztunk sokat rajta. Megszületett egy közös ötlet és elkezdtünk rajta dolgozni. Ez mindenkiben benne van a MOME-n, hogy tök jó lenne indítani egy saját dolgot, nekünk ez egyértelmű volt. Lehet jobb is, hogy nem gondoltuk túl a dolgot, hanem egyből belekezdtünk. A nyár közepén találtuk ki, hogy elkezdjük és következő év márciusában lett hivatalos, tehát megelőzte egy majdnem fél éves munka. Nem tudom, hogy változtak-e azóta a lehetőségek márkaalapítás szempontjából, mi fogtuk magunk és beleugrottunk, csak utána jöttek olyan jellegű problémák, hogy például számlaképesnek kell lenni és ezeket közben kezdtük el megoldani. Ma már mindkettőnknek van egyéni vállalkozása például, amin keresztül tudjuk csinálni.

MR: A kezdés óta hogyan látjátok a mai színteret? Több a lehetőség?

SzN: Számunkra nyilván több a lehetőség, hiszen már eljutottunk valameddig. Az a nehéz egy kezdő márkánál, hogy van egy átfutási idő amíg belekerülsz a köztudatba. Vagy jókor vagy jó helyen és csinálsz valami nagyon aktuálisat és berobbansz. Vagy a másik verzió, hogy ennek van egy ideje, kiépíted magadnak. Mi szerintem az utóbbiak voltunk. Most érkeztünk el oda több mint két év után, hogy az emberek már hallottak rólunk. Nem kell mindenkinek elmondani mit csinálunk, már látunk az utcán táskákat, megkeresések jönnek.

TE: Most próbálunk a profilunkat is szélesíteni, több eseményt szeretnénk és most lesz majd egy helyünk is. Szeretnénk ha ez közösségi térként is funkcionálna olyan szempontból, hogy programokat szervezünk, workshopokat, előadásokat.

MR: Hogyan oldjátok meg a gyártást? Külön műhelyetek van?

TE: Ez is közben alakult ki. Nulla pénzel indultunk, ezt azért nem így szokták kezdeni. Ha van egy jól működő divatvállalkozás abba nyomják a pénzt valahonnan. Mi nem így indultunk el. Az első darabok amiket ismerősöknek adtunk, abból a pénzből csináltuk az első kollekciónkat. Még most se költünk műhelyre külön, hanem először mindig otthon dolgozunk, most nálam van a műhely. Ezeket mindig megoldottuk. Most jutottunk el oda is, hogy meg tudjunk engedni magunknak egy helyet ami nem is csak műhely lesz hanem üzlet is.

A gyártást illetően először csak mi csináltunk mindent, aztán akkor kerestünk gyártókat, amikor éreztük, hogy kezd túlnőni rajtunk minden. Próbáltunk több gyártóval is dolgozni és most találtuk meg azt akivel szeretünk is. Minőséget is nyújt és jól működik, ez is mostanra építettük ki.

MR: A gyártási folyamatról tudnátok mesélni?

TE: Minden kézzel készül de nem kézzel varrva, gépeket használunk. Én gyártok a műhelyben pár fazont, illetve van a tigrises kollekciónk, amit kiadjuk. Egyszer volt, hogy legyártottunk rengeteget, kilencven táskát. Ezt már nem akarjuk, egyszerre nagyon nagy befektetés. Most már húsz-harmincat legyártunk egyszerre, azt egy kis időszak amíg eladjuk és akkor újra gyártunk. A tigrisesek olyanok, hogy másnap már át tudja venni ha van készleten, de ha nincs akkor a webshopban van feltüntetve, hogy két-három hét amíg legyártjuk és kiküldjük. Attól is függ, honnan rendeli, volt már, hogy Oroszországba kellett küldenünk.

MR: Akár az alkotói folyamatot vagy a gyártást hogyan befolyásolja, hogy magyar vagy természetes alapanyagokat akartok használni. Ezek változtak az idő során?

TE: Vannak alapelveink amiket bele akarunk fűzni a márkába, de az eddigiek projekt alapúak voltak. A Zinás projekt például a környezettudatossága épült. Nagyon nehéz viszont újrahasznosítottan tervezni. Már csak erre lehet márkát építeni, és sokan csinálják is, de nagyon nehéz. Nem könnyű olyan alapanyagokat találni, ami minőségben is jó, pont olyan a színe, tapintása amilyen kell és még újrahasznosított is. Emiatt is projektjellegű, próbálunk mindig valamit kiemelni, mint például az átlátszó kollekciónk újrahasznosított anyagait.

SzN: Ez egy folyamatos küzdelmünk is, amire rá is feszültünk a Zinás kollekciónál, hogy ha ez a téma, akkor legyen tényleg minden újrahasznosított vagy természetes alapanyagú. Itthon viszont szinte lehetetlen megoldani, mert gyakorlatilag nincsen gyártás. A tigrises kollekciónál is 90%-ban természetes és magyar alapanyagokat használtunk, de például a magyar alapanyag mára már megdőlt. Van egy darab vászon amit Magyarországon gyártanak, ami nyers színű és mi azt festettük, így lett több színű. A festés során viszont az anyag megváltozik, és nehezen tudtunk vele dolgozni. Megtartottuk a nyers anyagot, de importálni fogjuk, ez egy szükséghelyzet. Fontosabb nekünk, hogy minőségi és időtálló termékeket állítsunk elő, hiszen ez is a fenntartható lifestylenak a része.

MR: A tervezés során is az időtállóságra törekedtek? Olyan táskákat terveztek, amik nem bekategorizálhatók, “örökzöldek”, vagy az a cél, hogy annyira eltérjen az aktuális divatoktól, hogy egészen különleges legyen?

TE: Tervezőként ebből nehéz kitekinteni, ránk is hatnak trendhullámok, amiktől nem tudunk teljesen elvonatkoztatni. Olyat kell csinálnunk, amit szeretnek az emberek, mint például a hátizsák, ami pár éve visszajött. Mi is imádjuk és rengetegen imádják, így adja magát, hogy azt fogunk készíteni.

SzN: Erre példa, hogy  az első kollekción belül sok típusú táskát csináltunk. Ott jelent meg először az átlátszó anyag is. Akkor ez még nem volt ilyen trendi, csak a koncepciónkba belekerült és megmaradt nekünk. Közben lett igazából divatos. Sokféle táska volt egy kollekción belül és egyértelműen látszott, hogy mire van igény. Frissen diplomázott tervezőként fontos, hogy a fenntartáshoz olyan dolgokat csinálj, amiket az emberek megvesznek, ami praktikus. Emiatt is muszáj reflektálni az igényekre. Így is jött össze a tigrises kollekció amit próbáltunk a divathoz megfeleltetni és az elveinket is belevinni.

MR: Valószínűleg az indulásotokhoz is nagyban hozzájárult, hogy valamennyire be vagytok ágyazódva a budapesti közösségekbe és könnyen találtok embereket, akik a kreatív iparágakban dolgoznak. Hogyan alakul ki, hogy kivel dolgoztok? A célközönségetek is először ez a közösség volt?

TE: A célközönségünk szerintem nem tudatosan ez a közösség. Szeretnénk nyitottak maradni, nem akarjuk, hogy egy szubkultúra legyen csak a célközönségünk. Inkább korban mondanám, hogy ez a közösség a célközönségünk 18-45 éves korig, de mindig próbáljuk szélesíteni. Például egyéni megrendeléseket is szívesen elvállalunk. Vannak ismerőseink a szakmában, meg aktívan mozgunk a körökben, ez így van. Viszont sokakat nem is ismerünk személyesen akikkel együtt dolgozunk, például. Szombat Évát és a Zinásokat sem ismertük korábban személyesen. De biztosan benne van ez is, hogy ugyanazokon a helyeken mozgunk.

MR: Sokszor látom, hogy ebből a közösségből együtt dolgoznak emberek. Nektek is kvázi kollaborációk indították a márkát. Ez azt mutatja, hogy be vagytok ágyazódva egy közösségbe, hálózatba vagy éppen segíti, hogy folyamatosan új emberekkel ismerkedjetek meg?

TE: Sose volt szerintem cél, hogy szubkultúrán belül maradjunk, inkább ez így alakult. Ha benne vagy egy közegben, nehéz belőle csak úgy kipattanni. A kollaborációkkal ez is volt igazából a célunk, hogy közelítsünk egymáshoz különböző tevékenységeket. Azért szerettünk volna olyanokkal dolgozni akik mást csinálnak hogy ezzel szélesítsük egymás látóterét és a közösségeket. Az elektronikus zenei szcéna vagy akár ha megnézzük a MOME-t, ezek a közösségek is nyilván találkoznak egymással de teljesen más emberek és teljesen más dolgokat is csinálnak. Itt is vannak szerintem különbségek. Célunk ettől idővel egy kicsit eltávolodni és olyan emberekkel dolgozni akik egészen más területekkel foglalkoznak nem is feltétlenül a kreatív iparágakban vagy művészetekben.

MR: Az Autistic Arttal való együttműködést is megalapozta ez a törekvés?

TE: Erre se mondanám, hogy nagyon távoli. Az Autistic Art teljesen véletlenül jött. Ezek a kollaborációk, egymásra találások nem irányított folyamatok. Szerettünk volna egy szociálisan érzékeny projektet, azt hogy ez az autizmus legyen nem döntöttük el előre, hanem csak akkor is szembe jött egy ismerősünk. Pont fontolgattuk ezt és minden jól alakult. Nem tudom ebből a közösségből hogyan lehet kitekinteni, mert tényleg egy buborék. A MOME-t is mindig ilyen elfántcsonttoronynak éreztem. Ott fent egy külön világ, álomvilág, mindig az volt az érzésem, hogy amikor onnan lejövök a valóságba jövök vissza. Szerintem több embert ismertünk meg a MOME után. Ismerünk embereket, akikkel együtt dolgozunk nyilván, de nem feltétlen ismernem kell, hanem azáltal, hogy részt veszek, figyelek és ha érdekel írok neki. A hozzáállásom változott meg utána, hogy nem kell félni az emberektől és ha van egy ötletem, oda merek menni és meg merem kérdezni, hogy van-e kedve segíteni. A kollaborációkra is mi kerestük fel azokat, akikkel dolgozni szerettünk volna.

SzN: Ezzel nagyon pozitív tapasztalatunk van. Az emberek nyitottak voltak arra amit csináltunk. Vagy óriási szerencsénk volt, vagy egyszerűen jófejek az emberek.

Képek forrása és a Müskinn hivatalos weboldala: muskinn.com, Instagram: @muskinn_budapest